top of page

Nagy magyar siker a GDS- Világversenyen

(Global Doll Society)

Mitwitz

Németország

A GDS, a babakészítők nemzetközi szervezete , évente más-más városban tartja kongresszusát, ahol különböző kategóriákban versenyeznek a készítők, s számos workshop kínálja a tudás elmélyítésének lehetőségét. Eddig többnyire Angliában, vagy Svájcban tartották a találkozókat, az idei évben azonban a Neustadt bei Coburgban már 23. alkalommal megrendezett Baba és Játékfesztivállal egy időben került sor a világversenyre. Ez adott lehetőséget arra, hogy az egyesület tagjai is megmérettethessék alkotásaikat. A világszervezet mintegy 150 tagja vett részt a festői környezetben található Mitwitz település hoteljében megrendezett eredményhirdetésen.

A legnagyobb létszámban a házigazda németek mellett a japán hölgyek képviselték hazájukat, de szép számmal érkeztek az USA-ból és Angliából is. Mi magyarok 10-en ültük körül az asztalt, s folyamatosan örvendeztünk, ahogy az egyes kategóriák díjazottjait sorolták. Igazán büszkék lehetünk az elért eredményekre, arra, hogy hosszú évek munkája meghozta a gyümölcsét és a világszínvonalhoz így sikerült felzárkóznunk!

Díjazottak

I. hely Adrian Brody - saját modell ( porcelán) , készítette Czibuláné Csicsman Erzsébet

I. hely reborn csecsemő készítette Molnár Eszter

II. hely Barokk ruhás hölgy ( porcelán) - készítette Szűcs Erzsébet

II. hely XIX. századi hölgy gyerekével( porcelán) - készítette Szűcs Erzsébet

II. hely Öltöztetett mackó – készítette Szipl mara

II. hely Nevető kislány – saját modell ( porcelán) – készítette Czibuláné Csicsman Erzsébet

III. hely reborn csecsemő - készítette Mórocz Imréné

III. hely mackó -készítette Szipl Mara

Gratulálok a nyerteseknek, s kívánom, hogy tovább folytatódjék a sikerük!!

Keglovichné Zita

MBE elnök, a babakészítők menedzsere, az út szervezője


Archív
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page